2013. június 13., csütörtök

Bicske Day - Dinnyés

Ismét egy rendezvényen vettünk részt hétvégén, méghozzá Bicskén. Június nyolcadikán a hatvanéves Gimi rendezésében Bicskedély-Bicske Day néven egy örömünnepre hívták a város apraját és nagyját, amelynek keretében egy világrekord kísérletre is vállalkoztak. A reneszánsz kirakodóvásáron és forgatagon mintegy kétezer ember fordult meg a bicskei Batthyány kastély parkjában. A fő látványosság egy PET palackokból épült sárkány volt. A hasznosítással környezetvédő  üzenetet is hordozó 25 méteres alkotás minimum 15 ezer összegyűjtött, összeadott PET palackból épült meg, de inkább többől.  

 A sárkány éjjel...
... és nappal

Az igen jó hangulatú rendezvényen mi is képviseltettük magunkat, a sok érdeklődőnek meséltünk a WWF tevékenységéről, lehetett jelképesen örökbe fogadni, megismerkedni a kiadványainkkal, a kisebbek pedig szebbnél szebb színezőket készítettek közben.


Másnap újra ellátogattunk Dinnyésre, ahol ismét megannyi színpompás madár várt ránk. Elsőként mint régi ismerőst üdvözöltük fészkükön a gólyákat, ahol már a tollas fiókák is kidugták a fejüket, majd még a faluban elénk került a balkáni fakopáncs.

fehér gólya
balkáni fakopáncs

 A Dinnyési fertőn bőven volt víz, viszont szerencsére száraz lábbal értük el a kilátót. A kilátóról elénk terülő vízen számos madarat figyeltünk meg. A búbos vöcskök mellett a ritkább vörösnyakú vöcskök, és a feketenyakú vöcsök is megmutatta magát. A nyílt vízen igen sok üstökös réce, szárcsa és kanalas réce mellett böjti récéket is láttunk. A nádasban és felette nagy kócsagok vadásztak, vörös gémek szálltak, de a barna rétihéja is kereste táplálékát, méghozzá a kilátó előtt méterekkel elrepülve.

 vörösnyakú vöcsök...
... és fészke a tojásokkal a nád sűrűjében

 nagy kócsag lesben állva...
... és lecsapva a kiszemelt halra

vörös gém

barna rétihéja tojó

 a lelkes csapat a nádasban...
... és hazafelé tartva


Fotók: Bombay Bálint

2013. június 10., hétfő

Az óceánok világnapja

1992 óta minden év június 8.-án ünnepeljük az Óceánok Világnapját. Több jeles nappal együtt ezt is az ENSZ riói Globális Környezetvédelmi csúcstalálkozójának köszönhetjük. Ezen a napon az óceánokra, tengerekre és érzékeny élővilágukra hívjuk fel a figyelmet. 



Bolygónk felszínének több mint 70%-át tengerek és óceánok borítják, nem hiába nevezzük Kék Bolygónak. Az óceán szó az Ókeánosz szóból származik, mely a világkorongot körülvevő folyam, világtenger jelentéssel bírt. Eredetileg a nagy ősvíz istenének volt a neve a görög mitológiában, a latin Oceanus (világtenger) ennek a szónak az átvétele.
Az óceánok létfontosságú szerepet töltenek be a földi életben, többek között:
- oxigént termelő planktonoknak ad élőhelyet (a földi oxigén 70%-át ők biztosítják),
- szén-dioxidot nyel el (az elmúlt 200 év alatt az emberiség által termelt szén-dioxid közel felét az óceánok fogadták be),
- ételt ad (a világ lakosságának 25%-a belőle él),
- változatos élővilágával a földi genetikai sokszínűséget (biodiverzitást) gazdagítja,
- befolyásolja az éghajlatunkat (többek közt a vízfelszín a Napból a Földre érkező hő több, mint a felét elnyeli, továbbá az elpárolgó víz felhővé alakulva csapadékot szolgáltat, de meg kell említeni az áramlatok szárazföldre gyakorolt hatását is),
-  a kozmetika ipar is sokat köszönhet az óceánoknak (pl. algák),
- az óceánokra épülő turizmus az egyik legjelentősebb a Földön....




A WWF 62 kiemelten fontos tengeri területen dolgozik a világ minden táján, és ennek eredményeként eddig összesen 403 150 hektárnyi óceánt tudtunk védelem alá vonni. 

Ha Te is segíteni szeretnéd munkánkat, fogadj örökbe egy delfint, ezzel támogatva a WWF tengeri élővilág védelmi programját!

2013. június 5., szerda

Június 5. - A környezetvédelem világnapja!


1972 június 5.-én tartották Stockholmban az "Ember és bioszféra" címet viselő ENSZ környezetvédelmi világkonferenciát. A konferencia ezt a napot határozatában nemzetközi KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGNAPPÁ nyilvánította. 
A környezetvédelmi világnap célja a figyelem felkeltése az energiatakarékosságra, a helyi erőforrások minél szélesebb körű felhasználására, a megújuló természeti források hasznosítására, a szemét- és hulladékképződés csökkentésére, és a környezetszennyezés megelőzésére.


1962-ben írta meg Rachel Carson tengerbiológus és ökológus Néma tavasz című igen jelentős művét, mely hatására indult meg sokak szerint a környezetvédelem, mint nemzetközi társadalmi mozgalom. A környezetvédelem mozgalom, filozófia, gondolatkör is, mely azt foglalja magába, hogy az emberiség felelősséggel tartozik az őt körülvevő természetes és épített környezeti értékek megőrzéséért, azok fenntartható használatáért. Egy bölcs indián mondás szerint "a földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön".

Egy másik mondás szerint "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!"
A környezetvédelem világnapja egy remek alkalom arra, hogy mi egyszerű emberek is tegyünk valamit, sok aprósággal is segíthetünk, energiatakarékossági fortélyokkal, kisebb fogadalmakkal, vagy akár örökbe fogadhatunk egy veszélyeztetett állatfajt a WWF-nél! http://adomany.wwf.hu/

2013. június 4., kedd

Újra Dinnyésre megyünk!

Mivel a legutóbbi Dinnyésen tett kirándulásunkra sokan nem tudtak eljönni, újra oda vesszük utunkat. A Velencei-tó délnyugati csücskénél elterülő fertő színes madárvilágával mindig tartogat újdonságokat, például mostanság mind az öt vöcsökfajunk nászruhás hím példányait megfigyelték, de a ritka üstökösgém is előkerült májusban a területen. Ha szerencsénk lesz, akár az egyiptomi ibisz hazai ritka rokonát, a batlát is megpillanthatjuk.

Batlák (Fotó: Kovács Norbert)
Vörösnyakú vöcsök (Fotó: Lukasz Lukasik)
 Kanalasgémek, récék a Dinnyési fertőn (Fotó: Dombi Anna)
Bütykös ásóludak Dinnyésen (Fotó: Dombi Anna)

Találkozó 2013.június 9.-én fél 8-kor a Déli Pályaudvaron, az érkezés-indulás táblák alatt. A vonat 7 óra 55-kor indul, és 8 óra 52-re érkezik Dinnyésre. A program egész napos, de óránként jár Budapestre vonat. Elemózsiát mindenki hozzon magával, akinek van, az távcsövet is, és sárra is készüljetek!

Előzetes jelentkezés szükséges a balint.bombay@wwf.hu e-mail címen!

Mindenkit várunk szeretettel!

2013. június 3., hétfő

Orchideák a Rupp-hegyen

Bombay Bálint terepi beszámolója:

Most vasárnap is kimentem a kíváncsiság kedvéért a Rupp-hegyre, hogy megnézzem, a múlt héten hiányolt orchidea fajok most már virágoznak-e. Szerencsére találtunk is szép számmal a legnagyobb virágú fajból, a kosborfélékhez tartozó szépséges gérbicsből:



nyíló gérbicsek

A növények mellett hasonlóan szép állatokkal is találkoztunk: égszínű boglárka

Fotók: Bombay Bálint