2013. augusztus 29., csütörtök

A levegő farkasai a WWF-nél

Az eheti reggeli toborzói csapatépítő meetingre ellátogattak a Hortobágyi Madárkórház  munkatársai a WWF irodába, mégpedig két ragadozómadárral!





Rengeteg érdekességet megtudhattunk a Mexikóban és Dél-Amerikában honos szubtrópusi Harris-héjáról, illetve a hazánkban is élő vándorsólyomról. A Harris-héja, vagy más néven Harris-ölyv egyedül álló módon falkában vadászik főleg nyulakra, kisemlősökre és madarakra. Igen intelligens madárról van szó, a fiatalok, elsősorban a hímek terelik a zsákmányt nyílt terepre, ahol az idősebb példányok megfogják azt. Ha több korábban egymást nem ismerő madár találkozik, igen rövid idő alatt képesek összedolgozni, ezt használják ki a solymászok is, ugyanis nagyon jó csapatjátékosok a Harris-héják. A vándorsólymot már 3000 éve használják a solymászok, de sajnos hazai vadon élő állománya nagyon megritkult. Sok mindent megtudtunk a vadászatról, madarakat veszélyeztető tényezőkről, és a madárkórházról is, majd mindenki kézbe is vehette a madarakat, sőt, még a vándorsólyom hangját is meghallgattuk!
.
Akit bővebben érdekel a Madárkórház Alapítvány: http://madarpark.hu/
Aki pedig szeretne a toborzók csapatához tartozni, hogy hasonló élményekben legyen része: http://www.wwf.hu/legy-te-is-wwf-kovet
Képek: Gyuricza Balázs

2013. augusztus 27., kedd

Újra virágzik a Duna!

Ritka természeti jelenségnek lehettünk a tanúi a napokban Budapesten, mégpedig a Dunavirágzásnak! A híres Tiszavirágzással ellentétben a Dunavirágzás kevéssé ismert esemény, mivel hosszú évek óta tavaly volt először. A tiszavirág a legnagyobb európai kérészfaj, mely lárvaként három évig él az iszapban, majd az egész populáció egyszerre rajzik ki, párosodik, majd pusztul el.



(képek: Rácz Gergő)

A védett dunavirág, vagy más néven fehér kérész közeli rokona a tiszavirágnak, viszont vele ellentétben nem június elején, hanem augusztus végén, és nem délután, hanem éjjel fél 9 és 10 között repülnek. Szoktuk mondani, hogy kérészéletű, azonban csupán a kifejlett rovarok élnek rövid ideig (egy-két napig).

Dunavirág peterakás közben (kép: http://fr.wikipedia.org/wiki/Ephoron_virgo)

Azért érdekes jelenség, hogy újra megjelentek a fehér kérészek a Dunán, mivel ez a Duna vízminőség javulásának köszönhető, ennek oka pedig valószínűleg a Bécsben továbbfejlesztett szennyvíztisztító működése. Reméljük, mostantól évről évre szemtanúi lehetünk ennek a látványos eseménynek!

2013. augusztus 26., hétfő

Készül a WWF Követeket bemutató film!

Nem múlhat el úgy hétvége, hogy ne történjen valami izgalmas a WWF életében. Nemrég egy profi filmes stáb tette színesebbé a toborzók életét, ugyanis elkezdték forgatni a WWF követeket bemutató rövidfilmet. A forgatás rendkívül jó hangulatban telt, észre sem vettük, úgy múlt el az egész nap. 






Több Budapesti helyszín után a Naplás-tónál is készültek a felvételek, ahol nem kevés mocsári teknőssel találkoztunk, valamint egy óriási szerencsében is részünk volt! Szemtanúi lehettünk annak a ritka eseménynek, amikor is egy teknős éppen az orrunk előtt rakta le a tojásait. Sajnos a teknős nem a nálunk őshonos mocsári teknős volt, hanem egy tájidegen faj, a vörösfülű ékszerteknős.


A WWF irodája háza tájára is ellátogatott a forgatócsoport egy pár nappal később, hiszen itt pedig nagy éjszakába nyúló bográcsozás kerekedett. A menü babgulyás volt jó gazdagon, amit három bográcsban is készítettek a lelkes toborzók. 



Már csak a vágási munkálatokra kell várni, és egy-két héten belül elkészül a várva várt film!

Egy ritka ragadozóval, a vadmacskával történt találkozás

A WWF lelkes toborzói számos más természetvédelmi egyesület munkáját is segítik, én például nemrég tértem haza a Pangea Egyesület környezetismereti táboraiból. A Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület önkéntesei már közel 30 éve foglalkoznak nomád természetismereti táborok szervezésével és lebonyolításával. Ezekben a táborokban (Süni és Sündörgő Tábor) elsődleges célunk a gyerekek természet iránti érdeklődésének felkeltése. Ezt a különböző szakmai napokon tudjuk elérni, amiket szakavatott önkéntesek vezetnek. Ilyenkor a gyerekek megismerkedhetnek az erdők-mezők növényeivel, ősmaradványokat gyűjthetnek, bepillantást nyerhetnek az őket körülvevő változatos madárvilágba, elsajátíthatják a nyomolvasás rejtelmeit, felkészülhetnek az erdőben való tájékozódásra, képet kapnak a helyi rovarvilágról, és tanulhatnak népi hagyományokról, tájtörténetről és vadgazdálkodásról.

Idén több mint 100 gyerekkel indultunk neki felfedezni a Mátra élővilágát. A tábor helyszíne Parádsasvár és Bodony falvak közelében volt. Számos ritkasággal találkoztunk, láttunk fekete gólyát, parlagi sast, kerecsensólymot, valamint ritkább, szórványos elterjedésű kétéltűeket is, szalamandrákat, gyepi békákat és sárgahasú unkákat. A legnagyobb meglepetést azonban egy rejtett életmódú emlősállat megpillantása jelentette. Egyik éjszaka ugyanis egészen a táborig lemerészkedett egy vadmacska! 

 vadmacska (fénykép: Milos Andera)

A szintén fokozottan védett hiúz mellett ő az egyetlen macskaféle ragadozónk. Mivel könnyen össze lehet keverni a házimacskával, nagy szerencsénk volt, hogy jól megfigyelhettük az elemlámpa fényében a fő határozóbélyegeket: farka nem vékonyodik el, mint a házimacskáé, rövidebb, tömzsibb, és a farokvégszalag mindig fekete. Sajnos fényképet nem sikerült készítenünk, viszont egy másik este is láttuk ugyanott, úgyhogy valószínűleg a territórium határán táborozhattunk, amit ő rendszeresen jelölt is a vizeletével. A vadmacskának háborítatlan, emberi zavarástól mentes erdőkre, öreg tölgyesekre van szüksége, ezért fontos lenne törekedni a természetszerű gazdálkodás erősítésére, ugyanis nemcsak Magyarországon, de Európában is sokfelé veszélyeztetett faj. Állománycsökkenésének a házimacskákkal való kompetíciója és hibridizációja is az oka, ami miatt célszerű lenne vadmacska-rezervátumok létrehozása.

A vadmacskánál is ritkább, hasonló életmódú másik macskafélénkkel, a hiúzzal és védelmével már évek óta foglalkozik a WWF. Ha többet szeretnél megtudni a hiúzról, látogass el a WWF Magyarország honlapjára: http://wwf.hu/hiuz_
Ha pedig tenni is szeretnél: http://adomany.wwf.hu/orokbefogadas

Bombay Bálint