2013. április 25., csütörtök

Legyen minden nap a Föld Napja!


Újabb zsúfolt hétvége következett a WWF Magyarország életében, ugyanis a Föld napja alkalmából szombattól szerdáig a Fővárosi Állatkerben találkozhattatok velünk, amely otthont adott a Föld Fesztiválnak, emellett vasárnap pedig a Tropicarium Föld napi rendezvényén is részt vettünk.


Az állatkert pálmaház sétánya Öko sétánnyá alakult szombat reggelre, és a „Ne élj nagy lábon!” mottó szellemiségében több egyesület mutatkozott be különböző programokkal. Az Ökocsiga játszóház, a Magyar Madármentő Alapítvány, a Madarat tolláról bábcsoport, a Magyar Madártani Egyesület, az Országos Erdészeti Egyesület, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, és az Országos Környezeti Nevelési Egyesület mind-mind játékos feladatokkal készültek, de lehetett különböző növényeket is ültetni állatkerti kertészekkel együtt, a kreatív sátorban pedig mindenféle termésekből lehetett művészi alkotásokat készíteni. Próbára is tehettük magunkat, volt madártoll felismerés, gyógy-és fűszernövények felismerése különféle érzékszerveinkkel, a távcsöves madármegfigyelés során pedig betekintést nyerhettünk a kárókatonák magánéletébe. A WWF sátrában színezők és kirakók segítségével ismerhettük meg jobban veszélyeztetett állatfajainkat, vagy éppen meg is hajtogathattuk őket. Kirakhattuk védett dunai halfajainkat, és lefotózkodhattunk az óriás panda plüssel.



Barátkozás a madármentők szelíd macskabaglyával

A Tropicariumban vasárnap kézműves foglalkozások, játékos feladatok, kvízek várták az odalátogatókat.


Természetesen mindkét rendezvényen jutott időnk az állatok és növények megtekintésére is. Láttuk többek között a nemrég született indiai oroszlánokat (egy korábbi bejegyzésben még csak remélt szaporulat), a kis elefántot, költő tigrispitonokat, akik a testük rezgéseivel hőt termelnek a tojásaik számára, valamint a szűznemzéssel született komodói varánuszt.

Az Ázsiai oroszlán nőstény, és féltve őrzött kölykei

Komodói varánusz portré

A Tropicariumban is érdekes állatokkal ismerkedhettünk, például a márciusban született apró lisztmajmokkal, akik a híres zeneszerzővel való hasonlatosságuk után kapták a nevüket.

Lisztmajom kölykével

Valamint színpompás halak seregei vártak még minket...


Jó néhány furcsa jószág...
medúzák...

És persze a híres-hírhedt cápák
                                  

 Homoki tigriscápa

 Fotók: Bombay Bálint

2013. április 15., hétfő

A Velencei-tónál is beköszöntött a tavasz

Szombaton hajnalban indultunk útnak a Velencei-tó délnyugati csücskénél elterülő Dinnyés felé. Megtudtuk, hogy ennek a falunak a régi neve Médek födje, amit Terraméd-ként említenek az 1200-as években. A Médekről azt írják, hogy a vizek védelmében telepedtek le, és rendkívüli módon tisztelték a vizeket. A kezdetektől királyi birtok volt a falu és környéke, és még a mai öregek is mesélnek arról, hogy Mátyás királynak itt volt a legszebb ménese.

Már a faluban sok madárral ismerkedtünk meg, láttunk erdei pintyet, zöldikét, tengelicet, valamint a tavasz beköszöntét jelző füsti fecskéket, és molnárfecskéket is, és végül, de nem utolsó sorban a fészkeiket már elfoglaló fehér gólyákat. 


A település szélénél lettünk figyelmesek egy a szélső faroktollai, és fejmintázata alapján balkáni fakopáncsnak határozott harkályra, aki azonban meglehetősen furcsán festett. A háta világos barnás színű volt, a kézevezők pedig szintén feltűnően világosak voltak, egy fehéres szárnyfoltot alkotva. Talán egy színhibás, vagy részlegesen albínó példányt volt szerencsénk megpillantani?



A védett terület kialakításához a legfontosabb indok a magyar természetvédelem címermadara, a nagy kócsag jelenléte a területen; mi is láttunk jó párat ebből a szép fehér gázlómadárból.

                            

                            
A természetvédelem jelképe, a nagy kócsag

A nádas szélén vezető ösvényen találkoztunk az év kétéltűjével, a barna ásóbékával, akin nagyon jól megfigyelhettük a hátsó lábain található jellegzetes ásósarkantyúkat. 
A magasles felé tovább haladva a nádas felett alacsonyan imbolyogva, csapongva repkedve vadászó barna rétihéja tojóra lettünk figyelmesek, és nemsokára a párja is előkerült. Ő a nádasok egyetlen fészkelő szárnyas ragadozója. Más ragadozókkal is találkoztunk, egy vörös vércse pár a szántóföld felett keringett. Ám ez még mindig nem minden. A lesház felé a felszálló meleg légáramlatokra, termikekre méltóságteljesen ráfekve köröző rétisasokat figyelhettünk meg.



A nádas felett vadászó barna rétihéja hím

A méltóságteljes fiatal rétisas 

Vörös vércse hím

Sok récefajt láttunk, üstökös récéket, cigányrécéket, és több mint 50 kanalas récét, akik a csőrükről kapták a nevüket.


Kanalas réce gácsér...
...és kanalas réce tojó

A fokozottan védett cigányréce

A lesház előtt megnézhettük, hogyan építi vízinövényekből készülő jellegzetes úszó fészkét a búbos vöcsök pár, akik szerelmesen udvaroltak is egymásnak. 


Búbos vöcskök

Nyári ludak

A nádasban már serényen énekeltek a cserregő nádiposzáták, és a barkóscinegék, egy alacsony bokorban pedig a rejtőzködő, bujkáló kis poszátát nézhettük meg. A madárdal tanösvény tábláin megismerkedtünk a lápi halászattal, régi háziállatfajtákkal. Kirándulásunk során több mint 35 madárfajjal találkoztunk, és hazafelé újra megnéztük a gólyapárt, régi ismerősként búcsúzva el tőlük.



(Fotók: Bombay Bálint)

2013. április 4., csütörtök

Gyere velünk Dinnyésre!

Itt a jó idő, itt a tavasz, újra megyünk kirándulni, csak most már kevesebb kabát fog kelleni! Úti célunk a Velencei-tó délnyugati részén elhelyezkedő Dinnyési fertő.

(Fotó: Dombi Anna)

Az 1966 óta védett terület igazi madárparadicsom, megannyi réce, kócsag és partimadár fog ránk várni. A terület nem túl nagy, úgyhogy nem fogunk sokat menni, viszont sok mindent fogunk látni. Végig megyünk a madárdal tanösvényen, és a madarak mellett megismerkedünk a terület növényeivel, ízeltlábúival, és a hagyományos állattartásba is bepillantást nyerünk majd.
Nagy kócsagok, kanalasgémek és gólyatöcsök a Dinnyési fertőn (Fotó: Bombay Bálint)
Bütykös ásóludak és különféle libák, récék a fertőn (Fotó: Bombay Bálint)

Április 13-án szombaton a Déli pályaudvaron találkozzunk fél 7-kor, a vonat 6 óra 50-kor indul. Elemózsiát mindenki hozzon magával, de a faluban is lesz bolt. Akinek van, hozza el a távcsövét, és készüljetek sárra is!
Visszafelé óránként van vonat, és egy óra a menetidő.

Részvételi szándékodat kérjük jelezd a balint.bombay@wwf.hu címen!

Mindenkit várunk szeretettel!

2013. március 28., csütörtök

Mozgalmas hétvége - Lekapcsolás és előadás


A WWF Magyarországnál igencsak sűrű volt a mostani hétvége, hiszen szombaton tartottuk a Föld Órája rendezvényt, vasárnap pedig a Tropicarium Víz Világnapja rendezvényén vettünk részt. 
A világ legnagyobb civil önkéntes akcióján, a Föld Óráján a klímaváltozás veszélyeire és az energiatakarékosságra hívjuk fel a figyelmet.


Idén a WWF Magyarország ötödik alkalommal szervezte meg a Föld Órája nyilvános lekapcsoló eseményt, ahol több mint 1000 ember vett részt a WestEnd City Center Tetőkertjében. Este hétkor a márciusi gyűjtőakcióban részt vevők régi gyertyacsonkjaikért cserébe átvehették az újraöntött, WWF logóval ellátott gyertyáikat, majd pedig Tóth Vera koncertje következett.



A közös visszaszámlálás után fél kilenckor egy óriási nyomógomb segítségével Fáth Ákos, a WWF Magyarország igazgatója, dr. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes és különböző hírességek lekapcsolták a főváros díszvilágítást, így sötétbe borult a Budai Vár, a Lánchíd, a Parlament és a Hősök tere.




Ezután Erőss Zsolt hegymászó egy fáklyával meggyújtotta Magyarország legnagyobb gyertyáját, a klímaváltozás elleni összefogás öt méter magas jelképét. Az egy órás sötétségben tűzzsonglőrök, és biciklivel hajtott DJ pult biztosította a szórakozást.




Másnap, vasárnap a Tropicarium várta a kisebbeket és a nagyobbakat a Víz Világnapja alkalmából szervezett rendezvényre. A Tropicarium előtti folyosón ugráló asztal, arcfestés, és érdekes vizes kísérletek várták a kisebbeket, akik még hazai hüllőinkkel és kétéltűinkkel is ismerkedhettek az MME színezőivel, és memóriajátékaival. Az izgalmas előadások során megtudhattunk egyet s mást  a cápák világáról, a barna ásóbékáról, lélegzetelállító vizes kísérleteknek lehettünk szem-és fültanúi, és még a WWF Magyarország két kiemelt vizes élőhely védelmi projektjével is megismerkedhettünk. Nem utolsó sorban persze mindannyian megcsodálhattuk a Tropicarium népes állatseregletét, a homoki tigriscápáktól, az aligátorokon és fényseregélyeken át, egészen az apró selyemmajmokig.

Fotó: www.tropicarium.hu

2013. március 22., péntek

A Víz Világnapja – március 22.


Ennek a jeles napnak az ötlete az 1992-es Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián született, mégpedig azzal a céllal, hogy vízkészleteink fontosságára és megóvására terelje a hangsúlyt. A Föld 70%-át víz borítja, de ennek csupán 2 %-a édesvíz, és ennek 96%-a felszín alatt található, illetve gleccserek és állandó hótakaró formájában. 

Szemléltetésként a nagyobbik gömb földünk teljes vízkészlete, a kisebbik teljes édesvízkészletünk, a legkisebb alig látható pedig a felszíni édesvizek teljes mennyisége (http://antalvali.com/hirek/mennyi-viz-van-a-foldon.html)

A víz bizony igen nagy kincs, mivel a földi élet alapja, és köztudott tény, hogy a mi testünk 70%-át is víz alkotja. Sajnos arról viszont már kevesebben hallottak, hogy létezik olyan, hogy víz lábnyom (akár az ökológiai lábnyom), mely azt mutatja meg, hogy mennyi vizet használnak el bizonyos termékek előállításához. Például megdöbbentő, de egy pohár tejhez 200 liter, egy darab hamburgerhez pedig 2400 liter édesvíz szükséges.

(Fotó: © Chris Martin Bahr / WWF-Canon)

Víz Világnapja a Tropicariumban március 24-én vasárnap

A Víz világnapja alkalmából a Tropicarium, mint „vizes állatkert” a bejárata előtti folyosón partnereivel együtt érdekes és tartalmas programokkal készül, melyek-  regisztráció után - ingyenesen vehetők igénybe.
A Tropicarium rendezvénytermében – csak a Tropicarium látogatói számára – az alábbi előadások hangzanak el:
11 óra: a Magyar Madártani egyesület képviselője az év kétéltűje, a barna ásó béka kapcsán magyarországi vizes élőhelyekről beszél.
12 óra: a Csodák Palotája előadójától: „Folyékony fizika - kísérletek vízzel” című előadása hallgatható és nézhető meg.
13 óra: Cápák a világ tengereiben –történetek egy tapasztalt cápagondozó és cápaetető tolmácsolásában.
14 óra: a WWF előadása: Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum bemutatása, illetve a Szabadság-sziget élőhely rehabilitációja (előadó: Bombay Bálint)
15 óra: Milyen egy profi édesvízi akvárium építése és betelepítése, melyet otthoni körülmények között is karban lehet tartani.
A bejárat előtti folyosón ingyenesen igénybe vehető programok:
·         Regisztráció, ugráló asztal és a  tombola jegyek kiosztása
·         Horgászat a gyerekeknek a Felelős szülők iskolája szervezésében
·         Vizes kísérletek a Tropicarium szakembereinek előadásában illetve játékos kérdőívek kitöltése nyereményekért
·         Kreatív kézműves foglalkozás a Nagytétényi kastély múzeumpedagógusának vezetésével
·         Piatnik játszóasztal – játssz velünk vizes játékokkal
·         Laica vízkóstoltatás és
·         Arcfestés a Vízművek Vízplusz kártya program támogatásával
·         Magyar Madártani Egyesület asztala memória játékokkal és közönség találkozóval

TOMBOLA SORSOLÁS: A nap folyamán három alkalommal -12,14 és 16 órakor- a jelen lévők között az alábbi nyereményeket sorsoljuk ki:
3 db vízszűrő kancsó a Laica jóvoltából,
6 db koncertjegy az ALMA együttes előadására a FISZ jóvoltából
3 db Piatnik kirakójáték
18 db Tropicarium ajándékcsomag
15 darab strandröplabda a Camponától
3 db családi jegy  a Csodák palotájától.

Várunk mindenkit szeretettel 10 és 17 óra között a Camponába a Tropicariumhoz!