2013. július 23., kedd

Egy igazi vadon - a Nagybereki Fehérvíz

Ismét egy izgalmas kirándulásban volt részünk, mivel a Somogyszentpál melletti Berekbe látogattunk el a hétvégén. Somogyszentpál a Balatontól délre, 1929-ben Tótszentpál és Varjaskér egyesítéséből létrejött település. Balatonfenyvestől a MÁV utolsó keskeny nyomtávolságú gazdasági vasútja visz el minket Somogyszentpálig, méghozzá átszelve a vadregényes Nagybereket. A Nagyberek egykor a Balaton egyik árterületi öble volt. A lassan döcögő kisvasút szebbnél szebb helyeken keresztül ért el Somogyszentpálig, ahol először a helyi látványosságokat néztük meg, az I. és II. világháború hősi halottainak emléket állító szobrot, a Tűzvész emlékművet, és nem utolsó sorban a helyi kocsmát, ahol pedig megismerhettük a lakosságot, és a helyi viszonyokat. Első este hatalmas vihar kerekedett, de szerencsénkre, és persze köszönhetően a helyiek vendégszeretetének, befogadott estére Gyuri, aki még tangóharmonikázott is nekünk.

A Balatonfenyvesi kisvasút állomás

A kisvasút vezetőfülkéje


A közösségi élettér: Jankó presszó

Másnap útra keltünk a Nagybereki Fehérvíz Természetvédelmi Terület felé, mely ramsari terület, része a Natura 2000 hálózatnak, valamint Kiemelten Fontos Madárélőhely. A terület 1977 óta védett. A kukoricaföldek és marhalegelők mellett elsétálva a helyi pásztorkutyák kikergettek elénk egy gímszarvas bikát, majd pedig egy őzet mi ugrasztottunk ki a bokorból.
A Berek felé...

A nyílt víz és mocsaras, lápos terület melletti töltésre felérve lenyűgöző madárvilág tárult a szemünk elé. Megannyi kócsag, gém, kanalasgém, bakcsó repkedett a terület felett, a kormoránok és kis kárókatonák pedig az ürüléküktől elpusztult, kiszáradt fákon szárítgatták átnedvesedett szárnyaikat.

Kócsagok csapata
 A kormorán guanótól kiégett fák
Kormoránok

Nagykócsag

A víz melletti gáton caplatva számos vízisikló kúszott át előttünk, majd a fészküket is megleltük a kikelt tojásokkal.
Kikelt vízisikló tojások

Ragadozó madarakban sem volt hiány, a barna rétihéják és egerészölyvek mellett újra szerencsénk volt egy öreg rétisashoz is, akit sokáig megfigyelhettünk, mert kiült egy száraz fa tetejére, ráadásul még meg is volt gyűrűzve. Az eső lába ismét igencsak lógott, de szerencsénkre pont kikerülve minket csak a vihar látványában volt részünk.

Naplemente

Következő reggel még egy-két utolsó pillantást vetettünk a területre, és elindultunk hazafelé. Mikor kiértünk a töltés végére, előttünk mintegy búcsúzásként szinte felhőben repültek fel a kócsagok és gémek.



Fotók: Bombay Bálint, Kiss Ádám



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése