Téli séta a Margitszigeten

Vasárnap reggel újra útra keltünk, hogy kiránduljunk egyet a Margit-szigeten. Az igen zord időjárás, sűrű hóesés és farkasordító hideg ellenére volt érdeklődés, és még jobban esett a meleg tea a termoszból. Nem is bántuk meg, ugyanis már a sziget elején a fák tetején hatalmas csapatokban táplálkozó fenyőrigókra lettünk figyelmesek. Egy másik északról hozzánk érkező madárnak is több százas csapatai zajongtak a fagyöngyök körül, méghozzá a csonttollúnak. Nevét a szárnytollai végén lévő piros lemezkékről kapta, melyek a tollgerinc megnyúlásai. 

A csonttollú, népi nevén fenyőmadár, vagy selyemfarkú (fotó: http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Bohemian_Waxwing_2007.jpg)

Inváziós években Budapesten is tömeges a csonttollú (fotó: Ócsai Péter)

Sok nevezetes fát is megtekintettünk a szigeten, melyek így lomb nélkül, hóval borítva is igen látványosak voltak. Az 1938-as jeges árvízben megdőlt, ehetetlen termésű narancseperfa, a „hétvezér” platánfa, az északi részen található lombhullató tűlevelűek, a mocsárciprus, és kínai ős-mamutfenyők egyaránt nagy élményt jelentettek. 

Ez a girbe gurba törzsű narancseperfa emlékeztet minket az 1938-as jeges árra

A japánkerti kistavon, mely sosem fagy be télen-nyáron meleg termálvizének köszönhetően, megfigyelhettük az itt telelő, igen bizalmas csörgő réce gácsért is. 

A mindig meleg vizű kistavon a hóesésben is jól érzi magát a csörgő réce (fotók: Bombay Bálint)

Sokan tévesen úgy tudják, hogy más kisemlőseinkhez (pelék, ürge) hasonlóan a mókus is téli álmot alszik. Ez azonban nem igaz, nagyon is aktív télen, főként, hogy decembertől párzási időszaka van. Mi is tapasztalhattunk, mennyire eleven is, mikor akrobataként ugrált fáról fára. Sok érdekességet megtudtunk a sziget történetéről is, Szent Margitról, vagy például, hogy egykor három szigetből állt. Az időjárásra való tekintettel rövidre kellett fognunk a kirándulást, így a Hajógyári-szigetet legközelebbre hagytuk, viszont így is számos látnivalóban volt részünk